70. Isten dicsőséges a mi üdvösségünk!

„Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” (Jn 11,40)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

            Mártának, Lázár nővérének a mottóban írt szava, bíztatása ma nekünk szól. A Nagyböjt 5. vasárnapi evangélium nagyon aktuális. Ahogy a jelenlegi külső körülmények a belső lelki békénket kezdik ki, úgy erősítsük lelki immunrendszerünket is az evangélium, a szentírás olvasásával, hallgatásával, az otthoni lelki beszélgetésekkel és imádságokkal!

Jézus ura az életnek és halálnak, és mindazok, akik Benne hisznek, bíznak, remélnek, Vele közösségben vannak, nyugodtak lehetnek, megkapják az Ő békéjét és célba érnek. Mi természetszerűleg, ösztönösen kerüljük életünk keresztjeit, de ezek a napok, hetek, hónapok megtaníthatnak arra, hogy éppen, ami elől menekülni akarunk, az a megmentőnk. Az Úr azt kéri, hogy vegyük fel keresztünket és kövessük Őt (vö. Mt 16,24). Nem kell feltétlenül elébe menni, nem szabad óvatlannak lenni, de szükséges megtanulni elfogadni azt. Hiszen minden, ami velünk történik, Annak tudtával az engedélyével történik, aki a mi Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk.

Semmi sem szakaszthat el minket Krisztus szeretetétől (vö. Róm 8,35), sőt, minden, akár a nem kedvünkre való esemény is alkalom arra, hogy megtanuljuk átölelni a keresztfát és rátekinteni Arra, Aki értünk meghalt és feltámadt. Természetszerű az, ahogy Márta és Mária Jézushoz kiáltja: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Jn 11,21 és 32), de a természetes felkiáltásra, természetfeletti válasz érkezik: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” (Jn 11,25-26)

Bízzunk tehát bátran továbbra is Isten irgalmas szeretetében és ebből erőt merítve, a lehetőségeink szerint, betartva a vészhelyzeti előírásokat, segítsük testvéreinek, felebarátainkat. A nagyböjti vállalásainkhoz kapcsoljuk hozzá a nehézségek elfogadását és ajánljuk fel aggodalmainkat, szenvedéseinket magunkért vezeklésül, másokért, hazánkért a világért engesztelésül. Dr. Erdő Péter bíboros atya a mai vasárnapra vonatkozó video üzenetét is mindannyiunk figyelmébe ajánlom: https://www.esztergomi-ersekseg.hu/hirek/erdo-peter-biboros-uzenete-nagybojt-5-vasarnapjara

A Szent Erzsébet Karitász Központ vészhelyzeti élelmiszer-kiszállítási pontokat létesített 10 plébánia segítségével, ahonnan fiatalabb önkéntesekkel kiszállítjuk a rászorulóknak a csomagokat. Erre vonatkozólag melléklem a tájékoztató, toborzó levelünket.

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban április 1-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Tartsuk be a Magyar Kormány, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye, a Katolikus Karitász járványhelyzetre vonatkozó határozatait, felhívásait és tájékoztatóiban foglaltakat. Különösen vigyázzunk az időseinkre, ők maradjanak otthon! Mindnyájan is óvatosan, okosan segítsünk!

·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitászigazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

69. Tudjunk hálásak lenni!

„Az Isten szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28.)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Több mint 25 évvel ezelőtt történt, hogy miután ránk tört a nagy szabadság és amikor a nyugati cégek megkezdték hazánkkal is a kapcsolatépítést, befektettek, részt vettek a privatizációban, jöttek-mentek, személyesen tapasztaltam meg egyes jómódú emberek hálátlanságát. Abban az időben egy nyugati cégnek voltam, fiatal mérnökként képviselője, örültem, hogy egyáltalán munkám van külföldi vállalatnál, ahol egyébként tényleg sokat tanultam. Ezért hálás vagyok nekik.

A külföldi tőkések nagy vagyonukat emlegetve (olykor keményvalutás pénzkötegeket lobogtatva az orrom előtt) oktattak ki minket demokráciáról, szabadságról, arról, hogy hogyan kell jó gazdálkodni. Mindezekkel együtt sokan lenéztek minket, elmaradottaknak, butának stb. tartottak minket. Most kérek elnézést mindenkitől azért, mert ugyan általánosításnak tűnik, de nem az. Tudom, hogy nem mindenki volt ilyen velünk, inkább a jelenséget szeretném ezzel felvázolni – azt gondolom, ezt mindenki érti, aki akkor aktív korban volt. Többször kellett végighallgatnom ilyen beszédeket, pl. ezt a fejcsóválással kísért mondatot is: „Das ist nicht Europa” -- amikor a főnököm Bécsből ellátogatott Magyarországra,

Történt egyszer, hogy egy ötfős delegáció érkezett Ferihegyre Belgiumból, nagy urak az óriás vállalat képviseletében, hogy megvegyék, kivásárolják az egyik magyar eladósodott gyárunkat feltőkésítés, megmentés címén. Mindent megszerveztem, előkészítettem és vártam őket a repülőtéren. Kezdett furcsa lenni, hogy csak nem jönnek ki, pedig már mindeni más utas átért az útlevél ellenőrzésen. Kérdezősködtem, mire kiderült, hogy az urak nem hoztak útlevelet magukkal és ezért nem engedték be őket Magyarországra. Ők ugyanis már rég EU-s polgárok voltak és megszokták, hogy elegendő a személyi igazolványt magukkal vinniük. Nagy nehezen, a határőrök megengedték, hogy találkozzak velük a semleges zónában, majd alig 30 éves fejjel benne a mélyvízben, elkezdtem telefonálgatni mindenhová, belga követségre, a privatizációs ügynökségre, mindenhová, ahová csak tudtam. Talán még az illetékes államtitkárságig, a minisztériumig is elhatolt a kérés, hogy intézzék már el, hogy ezek a belga urak bejöhessenek Magyarországra, hiszen ez államérdek.

Az urak elég idegesek voltak, de inkább hőzöngtek, mindsem azon gondolkoztak volna el, hogy ők nem tettek eleget a jogszabályoknak. Türelmetlenkedtek, megjegyzéseket tettek a keleti blokk elmaradottságára, a bürokráciára, a kekeckedésre, hogy őket, nagy urakat így megalázzák. Én meg izzadtam izgalmamban, hogy sikerüljön átjönniük, hiszen az én feladatom az volt, hogy segítsem őket abban, hogy útjukat, küldetésüket sikerre vigyék. Még az Úr és a Szűzanya segítségét is kértem, hogy ne maradjak szégyenben sem én, sem a hazánk.

Végül azután sikerült átjutnunk a határőrség és más állami szervek jóindulatának köszönhetően. A kaland után, miközben vittem őket autóval a szállodába, egy órán keresztül hallgattam a gúnyos megjegyzéseket, hogy „na látjátok, mégis sikerült bejutni…” és egyéb hálátlan kifejezéseket. Egy köszönöm, nem sok, ennyi sem hangzott el se a magyar rendvédelmi szervek felé, se felém (hisz ez volt a dolgom), se pedig valami hálajel az égiek felé.

Azért írtam le ezt a történetet, mert nem szeretném, ha az emberisség, felebarátaink ugyanilyen lelkülettel élnék túl ezt a vészhelyzetet. Ha betegek lesznek, a Jó Istent szidják, ha nem kapják el, akkor pedig pökhendi módon hálátlanok. Az Istent szeretőknek ugyan minden a javukra válik, de vajon mi válik javukra azoknak, akik Istent nem szeretik, hallani sem akarnak róla, tagadják vagy éppenséggel gonosznak, hatalmaskodóknak tartják, nempedig Szeretetnek?

Nem csak nekünk, karitászosoknak, hanem mind Istent szeretőnek a feladata az, hogy a remény ébrentartásával, az áldozatos segítségnyújtással, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek még buzgóbb aktivitásával szeressük ki az emberekből a hálát. A hála a viszontszeretet jele, a hála a megtérés előszobája, a hála a szeretet motorja, az önzetlenség fűtőanyaga, a hála a felnőtt, keresztény élet alapja, a hit tápláléka.

Bár tartok tőle, hogy a világ ezt a járványt sem fogja eléggé lelki javára, a megtérésére fordítani, de legyünk minden erőnkkel azon, hogy ez a kiszolgáltatott helyzet, megtérésre, bűnbánatra, az Istenhez való odafordulásra, a bocsánatkérésre indítsa az emberiséget! Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy minden ima, imalánc, minden jócselekedet, áldozat, tanúságtétel a veszni induló lelkek javára, megtérésére válik. Ahogy a gazda jobban örül, az egy eltévelyedett báránynak, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. (vö. Mt 18,13). Tehát fokozzuk a lelki és a testi segítségnyújtást (persze óvatosan, vigyázva magunkra is), ne féljünk bátrak lenni, hiszen életek, örök életek forognak kockán!

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban április 1-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Tartsuk be a Magyar Kormány, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye, a Katolikus Karitász járványhelyzetre vonatkozó határozatait, felhívásait és tájékoztatóiban foglaltakat. Különösen vigyázzunk az időseinkre, ők maradjanak otthon! Mindnyájan is óvatosan, okosan segítsünk!

·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitászigazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

68. Bizalom és szabadság, félelem és rabság helyett

„Ha a szívemben felgyülemlik a gond, vigasztalásod felvidítja a lelkem.” (Zsolt 94,19)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

A világjárvány egyúttal hitünk próbatétele, a Gondviselésbe vetett bizalmunk fokmérője is. A látható világ eseményeitől való félelem földhöz köt, rabságba ejt. Szent Pál viszont figyelmeztet minket: „Az odafent valókat keressétek!” (Kol 3,2) Csak akkor lehetünk szabadok, ha mentesek maradunk a látható világ ijesztgetéseitől. Minél kevésbé bízunk a Teremtő és Gondviselő Istenben, annál inkább uralkodik el bennünk a félelem.

67. A farkas és a vírus

Ha Isten szeretete él a szívünkben, nem ingadoznak a lépteink. (vö. Zsolt 37,31)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Aki nem ismeri, annak érdemes elolvasnia a Szent Ferencről szóló Fioretti (Virágoskert) legenda gyűjteményt, melynek egyik tanulságos története egy farkasról szól, mely Gubbio városát tartotta rettegésben. Megette a háziállatokat, megtámadta az embereket, áldozatokat is szedett. Rémisztő híre volt a városkában, az emberek alig mertek kimerészkedni a házukból, útra kelni, s ha mégis, akkor pedig állig felfegyverkezve, csoportokban. A város lakói kétségbe esésükben Ferencet hívták. El is jött és rögtön a vadállatot kereste. Nem kellet sokáig keresnie, mert alig ment ki a városkapun, a fenevad rárontott. Ferenc a levegőben keresztet rajzolva felé megállította, a farkas megtorpant, harapásra kitátott száját becsukta, fejét lehorgasztotta és meghunyászkodva feküdt Ferenc lábai elé.

66. Az öt parittyakő

Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. 1Sám 17,48-49

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Kezembe került a napokban egy Medjugorjéból kapott imakártya, amin a Szűzanya Dávid parittyájának öt kövét így nevezi: Ima / Böjt / Szentírás olvasás / Jócselekedet / Eucharisztia. Ezek a fegyvereink a kísértővel szemben. Hogy miért pont ezek? Mert egy kozmikus, természetfeletti harcban állunk Isten országáért a magunk lelkében, a világunkban az Egyházunkért, a lelkek üdvösségéért.