2020. március 1., vasárnap

66. Az öt parittyakő


Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. 1Sám 17,48-49

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
Kezembe került a napokban egy Medjugorjéból kapott imakártya, amin a Szűzanya Dávid parittyájának öt kövét így nevezi: Ima / Böjt / Szentírás olvasás / Jócselekedet / Eucharisztia. Ezek a fegyvereink a kísértővel szemben. Hogy miért pont ezek? Mert egy kozmikus, természetfeletti harcban állunk Isten országáért a magunk lelkében, a világunkban az Egyházunkért, a lelkek üdvösségéért.

Természetfeletti csatában pedig csak természetes eszközökkel nem győzhetünk. De velünk van az Úr, velünk vannak az angyalok, a megdicsőült egyház tagjai, keresztény testvéreink és minden jóakaratú ember. A kísértő, a sátán el akar veszejteni minket, az Úr pedig meg akar menteni minket. A mi keresztségből fakadó hivatásunk is a lelkek mentése, karitászosként pedig kiemelten ezt a tevékeny szeretet eszközrendszerével tesszük. És tegyük is minden körülmények között, minden időben.
A nagyböjt kifejezetten jó alkalom arra, hogy fegyvereinket élesítsük. Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja (2Kor 6,3). Ezek a fegyvereink azok, melyet a gonosz lélek nem ismer, nem tud velük mit kezdeni. Ez a mi pályánk, ez a hazai pálya. Ne az ördög térfelén játsszuk le életünk meccsét és ne a nézőtérről bámészkodjunk és legfeljebb drukkoljunk! Van egy legyőzhetetlen Vezérünk, Aki az életét adta értünk és győzelemre vezet minket. Kövessük Őt és tegyük, amit Ő mond!
Imádkozzuk a keresztutat, énekeljük a Stabat Matert, a böjtöt vegyük komolyan, lelkünket tisztítsuk meg a szentgyónásban! Olvassuk a Szentírást és olvassunk lelki könyveket, fokozzuk a készségünket és aktivitásunkat a szeretet-cselekedetek terén, vegyünk részt minél több szentmisén és vegyük magunkhoz gyakran Krisztus Testét! A nagyböjti szent idő a készület ideje a győzelemre, a húsvétra, és az Úrral biztosan győzni fogunk, hiszen Ő már legyőzte a bűnt és a halált. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm 8,31)

Hirdetések:
·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban március 4-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.
·         Karitász Lelkiségi Hittan következő alkalma március 16-én hétfőn 16.30 órakor lesz. Helyszín: Teréz anya terem, a Belvárosi Főplébánia Karitász terme, Budapest, V. ker. Apáczai Csere János utca 5. hátsó lépcsőház, I. emelet, (lift nincs), kapucsengő: 35.
·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...