Szívük, reményük a mennyben, tetteik a földön.
Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az
Úrban!
Az utóbbi napok a szent asszonyok, szerzetes nővérek ünnepléséről szólt a
liturgiákban. Október 16-án Szent Hedvig sziléziai hercegnőt ünnepeltük
(Lengyelországban Jadviga néven szerették, XIII. szd.), Meránia Gertrud
testvére, Árpád-házi Szent Erzsébet nagynénje. Másik testvére, Ágnes a francia
király felesége volt. Hétgyermekes családanya, férje mellett kitartó
uralkodóasszony, a szegények és az elesettek megmentője, reménye, vigasza. Ő
maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat, akkor sem, amikor özvegyként
beköltözött a kolostorba, melynek ekkor már egyetlen életben maradt gyermeke
volt az apátnője. Tudta és elfogadta, hogy az ő helye a hercegi udvarban van. A
szemlélődés azonban nagy teret foglalt el az életéből, és alapja lett minden
tevékenységének. Napjait az irgalmasság lelki és testi cselekedetei töltötték
ki. Bármit tett, soha nem önmagáért tette, mert tekintete állandóan
Krisztusra figyelt és a hite felebarátaiban is az Urat elevenítette meg. Két
csoport különösen közel állt a szívéhez: a papok és a szegények.
