2020. március 15., vasárnap

68. Bizalom és szabadság, félelem és rabság helyett


„Ha a szívemben felgyülemlik a gond, vigasztalásod felvidítja a lelkem.” (Zsolt 94,19)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
A világjárvány egyúttal hitünk próbatétele, a Gondviselésbe vetett bizalmunk fokmérője is. A látható világ eseményeitől való félelem földhöz köt, rabságba ejt. Szent Pál viszont figyelmeztet minket: „Az odafent valókat keressétek!” (Kol 3,2) Csak akkor lehetünk szabadok, ha mentesek maradunk a látható világ ijesztgetéseitől. Minél kevésbé bízunk a Teremtő és Gondviselő Istenben, annál inkább uralkodik el bennünk a félelem.

És éppen ez a túlzott aggodalmaskodás kötheti le gondolatainkat, szűkítheti látókörünket, torzíthatja realitásérzékünket, és ebből adódóan helytelen döntésekre vezethet, lebéníthat, végül pánikba sodorhat. „Ugyan melyiketek hosszabbíthatja meg az életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik?” (Lk 12,25) – mondja az Úr.
A bizalomnak ellentéte a félelem, a félelem pedig rabság. A rabság pedig a szabadság ellentéte. Viszont mi, akik Krisztus tanítványai, követői vagyunk, szabadságra születtünk a keresztségben. Éppen ezért lehetünk vigasztalói az embereknek, lámpások, útmutatók a boldogság és az örök élet felé másoknak. Éppen ezért tudunk vészhelyzetekben higgadtak maradni és józan gyakorlati döntéseinkkel, véleményünkkel eligazítást adni a bizonytalanságban, félelemben élő emberiségnek. De csak addig vagyunk erre alkalmasak, amíg mi magunk sem félünk, amíg Krisztus békéje uralkodik a szívünkben. „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen.” (Jn 14,27)
A belső béke nem közöny, hanem higgadtság, melynek alapja a krisztusi szikla, az Egyház sziklája. Lelki békét sugárzó, önzetlen segítőkészségünk Isten irgalmasságát teszi láthatóvá felebarátaink számára, ami reményt ad és bizalmat ébreszt bennük a Gondviselés iránt. Legyünk tehát bátrak a gyakorlati segítségnyújtásban, bátrak a bíztatásban, a vigasztalásban, a lelki erők aktivizálásában – ezzel segíthetünk a legtöbbet. Az Istentől eltávolodott, tévelygő, félelemben élő emberek éppen bennünk keresnek kapaszkodót. Segítsük őket megtalálni Istent és az Ő békéjét!

Hirdetések:
·         A március 26-29-i leányfalui lelkigyakorlatot lemondtuk, ugyanígy a karitász lelkiségi hittan március 16-i alkalmát is.
·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban március 18-án szerdán 10.50 órakor kezdődik.
·         A mai napon körlevelet küldtünk minden karitász csoportnak, önkéntesnek a régióvezetőkön keresztül.
·         Melléklem a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye, a Katolikus Karitász és a Magyar Kormány a járványhelyzetre vonatkozó felhívásait és tájékoztatóit. Mindenkit arra kérünk, hogy tegyen eleget a benne foglaltaknak! Külön figyelmükbe ajánljuk Dr Erdő Péter bíboros atya imádságát, melyet minden nap imádkozzunk el egyénileg, közösségileg a karitászban, a plébánián, a családban, vagy ahol tartózkodunk.
·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...