Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak,
Testvérek az Úrban!
Aki szereti a sportot, gyakran hallja és szurkolva
kiáltja is, hogy „mindent bele!”
Különösen akkor szükségesek ezek a bíztató szavak – főleg, ha egy egész stadion
vagy sportcsarnok zengi –, ha a versenyző lankadni látszik, netán vesztésre áll
vagy, ha már csak egy kis plusz kellene ahhoz, hogy győzzön. A modern
sportpszichológia is kimutatta, hogy minden fejben dől el (már, ha az egyéb
képességek megvannak), tehát az lesz a győztes, aki éppen akkor a versenyen a
legösszeszedettebb, a legjobban koncentrál, azaz a körülmények nem zökkentik ki
abból, hogy mindig a célra tartson, céltudatos maradjon.
Szent Pál apostol a keresztény életet, az Úr követését
versenyhez hasonlítja: „24Nem
tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak
egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! 25Az
pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy
hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant.” 1 Kor 9,24-25
Ahogy minden sportolónak vannak példaképei, úgy nekünk
is mindnyájunknak megvannak a magunk kedvenc szentjei, akikről az Egyház
kimondta, hogy győztek, akik célba értek, akik példaképeink. De ennél sokkal
többek is, mert a szentek egysége azt is jelenti, hogy a megdicsőült egyház
tagjai nemcsak, hogy szurkolnak nekünk, hanem közben is járnak értünk,
láthatatlan, de valóságos módon segítenek minket, a küzdő egyház tagjait.
Ráadásul, nem csak egy győztes van, hanem az Atya
vágya az, hogy mindenki célba érjen. Aki Isten országában van, az mind győztes.
Isten országa viszont már közöttünk is itt van (vö. Lk 17,21), amióta az Úr eljött
hozzánk. Példaképeinktől, a szentektől
azt tanuljuk, hogy mindent hátrébb sorolva, kövessük az Urat. Az Úr Jézus pedig
a vele való teljes egységben végzendő szolgálatra hív minket. A teljes önátadásra, a teljes boldogságért
és üdvösségért cserébe. Arra hív, hogy győzzünk, de nem másokat legyőzve,
hanem éppen hogy szolgálva.
„Ha valaki
közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar
lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy
szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Mk 10,42-45
Az Ő hívásában a teljesség a cél és az, hogy ne
reménykedjünk másban rajta kívül. Hiszen senki más nem tud üdvözíteni. Nincs
másnak a nevében üdvösség, mint Jézus Krisztusban. Ezt tanítja, és ezt is
tanúsította. Hiszen ő maga is mindent átadott az Atyának és mindent kiadott
magából. Nem tartott vissza semmit.
Teljesen lemondott isteni jogairól és magára vett
minden bűnt. És ahogy az Atya igazolta az Urat a feltámadásban, úgy minket is
igazolni fog. Ahogy az Úrnak sem volt ’B’ terve, úgy nekünk se legyen! Egyetlen
szent sem tartott vissza semmit önmagából, teljesen átadta magát Jézusnak,
teljesen átadta magát a szeretetnek. Ilyen volt a Boldogságos Szűz Anya,
Árpád-házi Szent Erzsébet, Bosco Szent János, Kalkuttai Teréz anya, Pió atya,
az összes vértanú – minden szent.
A szentek egyessége és közössége ezt is jelenti. Nincs
mire várni nekünk sem, nincs min hezitálni. Tegyük az eke szarvára a kezünket
és ne tekintsünk vissza! Nézzünk az Úrra, menjünk feléje és járjunk a vizen!
Lelkiismereti kérdés az – különösen nekünk
karitászosoknak –, hogy mindent megteszünk-e mások üdvösségének szolgálatáért?
Kényelmességünk, restségünk, határozatlanságunk miatt milyen lehetőségeket
szalasztunk el? Nagy a kísértés egy olyan világban, ahol a közmegegyezés a
kényelmet a biztonságot és a luxust állítja mintának és célnak. De Isten
országában ez éppen fordítva van. A
mások üdvösségének a szolgálata a magunké is egyben. Ez a szeretet törvénye, ha
adunk, akkor kapunk és több lesz.
Akkor szeretünk jól, ha már fáj az áldozathozatal.
Mert mindaddig, amíg nincs benne a cselekedetükben a szeretetből fakadó
áldozat, addig csak a feleslegükből adunk. Olyan
mértékben növekszik a szeretet, ahogy nő a lemondás és az áldozathozatal.
Legyünk ebben is bátrak! Semmit sem tartsunk vissza! Menjünk el a „falig” az
áldozathozatalban, ne sajnáljunk semmilyen fáradságot és ne sajnáltassuk
magunkat! Ne panaszkodjunk, hanem örüljünk, ha a jóban fáradunk el és nem a
felesleges dolgokban!
A teljes
önátadásnak nem csak a konkrét cselekedetben lesz hatása, hanem a
tanúságtételben is. Mindenki tud
segíteni, de nem mindenki képes erőn felüli tettekre. Mi képesek vagyunk, mert
az Úr adja az erőt a Szentlélek erejével. És itt nem az erő nagysága az
érdekes, hanem a teljesség. Úgy, ahogy a szegény asszony 2 fillérje, mindene
több volt Jézus szemében, mint a gazdagok alamizsnája (vö. Lk 21,1-4). A mindennél nincsen több.
És éppen akkor tapasztaljuk meg a Lélek erejét, ha már
kifogy a miénk. És csodálatos világ nyílik ki akkor, ha az erőnk már elfogyott,
de hitünk és akaratunk tovább hajt. Aki még nem tapasztalta meg, az menjen el
odáig, hogy az emberi ereje kevés és kérje az Urat, hogy segítsen! Segíteni
fog, sőt megtapasztaljuk, hogy valójában már eddig is Ő működött bennünk. Tehát nem csak hogy támogat, segít, hanem
azonosul is velünk, bennünk és Ő vezet minket. Megtapasztaljuk már itt a
földön a mennyei egységet, ami vár reánk. Tehát bele láthatunk Isten titkaiba,
megnyílik az ég.
Ha beleadjuk mindenünket, akkor mindent megkapunk.
Legyünk készségesek és őszinte szívvel szolgáljunk az Úrnak, ahogy Ő mondta: „Aki nékem szolgál, engem kövessen és ahol én
vagyok, ott lesz az én szolgám.” Legyünk győztesek úgy, legyünk az utolsók
és mindenkinek a szolgái! Mindent bele!
állandó diakónus, igazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3.
félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483
Honlap: www.karitaszkozpont.hu