2020. november 8., vasárnap

95. Önrészünk az üdvösséghez

 


„A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban.” Mt 25,1-4

95. Önrészünk az üdvösséghez

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Az okos és a balga szűzekről szóló példabeszéd (Mt 25,1-13) több, mindnyájunkat veszélyeztető kísértésre világít rá. A lelki lustaságra, a halogatásra, az önámításra és a magunk felelősségének másokra való hárítására.

Mindannyiunknak megvannak a lámpásaink, hogy felismerjük a Vőlegényt, magát Krisztust, azaz mindenki megkapja az üdvösségre a szükséges feltételt magától a Teremtőtől, Megváltótól. Ahhoz azonban, hogy bemenjünk abba az országba, ahol mindenkinek megvan a helye, ahol Istennel, a Szeretettel teljes és végleges, örök és boldog közösségbe kerüljünk a megdicsőült Egyház közösségében, szükség van a mi igenünkre, akaratunkra, eltökélt szándékunkra. Hol lenne a szabadságunk, ha kötelező lenne a boldogság, az üdvösség?

A lámpások Isten ingyenes kegyelmi ajándékai, a talentumok, képességeink. Az olajról nekünk kell gondoskodnunk, ha akarjuk az emberi élet egyetlen értelmes célját elérnünk. A szentségek, a Szentlélek ajándékai csak akkor aktiválódnak bennünk és számunkra, ha mi is önrészt vállalunk saját megmentésünkben. Előfordul ugyanis passzivitás a hívő lelkekben is.

Ne várjuk a „sültgalambot”, hiszen Jézus is munkálkodott földi élete minden pillanatában, ne mástól várjuk a magunk üdvösségének elősegítését, ne hárítsuk másra a saját feladatunkat, ne halogassuk a megtérést! „Jézus így szólt: az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) Az Úr még akkor is értünk dolgozott, amikor már fizikailag tehetetlen volt. Éppen a keresztfán adta nekünk hét igéjét, ami utolsó szavaiként a mi életünk alapigéié lettek, a lándzsával átdöfött szívéből alakult meg az Egyház legfőbb szentségei, a keresztség, a bűnbocsánat és az oltáriszentség.

Ugyanígy nekünk is aktiválni kell a kegyemeket, mert enélkül a hitünk halott: „A hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában.” (Jak 2,17) Figyelem: az imádság is tett, a belső lelki aktivtási is, nem csak a fizikai. Ezért mindenki számára adott a lehetőség, bármilyen életállapotban aktívan megélni a hitét. Ez a bölcsesség, ez a mi önrészünk az üdvösségünkhöz. A hit kegyelmével nem élni, pedig balgaság.

Önrész szinte minden hitelnél feltétel, ezzel jelezzük szándékunk komolyságát, a hitel tárgyának megbecsülésést és kisebb a törlesztés is. Karitászmunkánk során is igényt tartunk arra, hogy a rászorulók, saját lehetőségeinek függvényében maguk is járuljanak hozzá mentésükhöz. Nem magunk miatt, hanem őmiattuk. A mi küldetésünk ugyanis az ember legfőbb javának, a lelkek üdvösségének elősegítése, ehhez pedig az is hozzá tartozik, hogy motiváljuk a ránk bízottakat arra, hogy belső élni akarási kapacitásukat aktiválják, így ők nem passzívan állnak elénk, hanem a maguk sikere is lesz az, hogy a karitász segítségével az öngondoskodás útjára lépnek. Így az öröm is közös lesz, a segítő és a megsegített közös műve.

 

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban november 10-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden hónap első hétfőjén 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban.

·         A Szent Erzsébet kenyerek november 21-én szombaton reggel érkeznek. Az elosztási, kiosztási helyekről hamarosan tájékoztatást adnunk.

·         MINDENKI FIGYELMÉBE AJÁNLOM! Lehetőség van feliratkozni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület keretében arra, hogy minden nap megkapjuk e-mailen, vagy telefonos applikáció segítségével a Katolikus Egyház Katekizmusának egy-egy rövid szakaszát. Így egy év alatt elolvashatjuk és megismerhetjük katolikus hitünk alapdokumentumát és a megszerzett, elmélyített tudással sokkal magabiztosabban, határozottabban és bátrabban képviselhetjük az Krisztus Urunkat a világban. Erre nekünk is és a világnak is nagy szüksége van. Innen tölthető le: https://www.iec2020.hu/hu/KEK365NEK

·         Kiküldtük a régióvezetőkön keresztül a Gyermekek a gyermekekért karácsonyi ajándékozási programunk tájékoztatóját, melyre a válaszokat november 20-ig várjuk.

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...