2021. december 20., hétfő

146. Gyermekek a gyermekekért karácsonyi ünnepség

 


Nem egyforma ajándékot kap mindenki, hanem az egyes csomagokon van egy-egy cédula. Mindenkinek külön, névre szóló ajándéka van, mert a Jézuska tudja, ki mit szeretne legjobban, és minek örülne. Adja Isten, hogy az idei karácsonyon növekedjen bennünk a szeretet, és gondoljunk azokra, akiknek még sok minden egyébre is szükségük van! (Dr. Erdő Péter bíboros prímás érsek atya köszöntő beszédjéből)

 

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Végre újra találkozhattunk a gyermekekkel! Tavaly a rossz vírushelyzet miatt elmaradt, de hála a Jó Istennek, ezekben a napokban több helyen találkozhattunk. Esztergomban is, Budapesten Sashalmon is és másutt is voltak ajándékátadások, még Kárpátaljára is jutott.

Isten országában nem a számok a lényegesek, hanem a szívek szeretete, de nekünk, az anyagi világban élőknek a számok, mennyiségek is ki tudják fejezni a szeretetünket. 450 nagy ajándékcsomag, nagy részük a gyeremekek által kért ajándékokkal. Ebből 250 csomagot vittünk a Városmajori templomba, ahol Erdő Péter bíboros úr és Hercegh Anita a köztársasági elnök felesége adta át a gyermekeknek, akik Budapestről és Szentendréről érkeztek.

Másnap Esztergomban több, mint 50 csomag került hasonlóan személyes átadásra, de jutott a régióban levő más települések családjainak is. A média is figyelemmel kísérte a programokat:

https://www.magyarkurir.hu/hazai/vegyuk-eszre-kornyezetunkben-elo-raszorulokat-gyermekek-karacsonya-budapesten

Az egyházmegyénkben több, mint 150 plébániának küldtük el a felhívást erre az ajándékozási programra, hogy delegáljanak nehezebb sorsú, szegényebb gyermekeket, gyűjtsék össze, hogy mit kérnek a Jézuskától, hogy koruknak és érdeklődési körüknek megfelelő ajándékot készítsenek munkatársaink, önkénteseink. Több, mint 10 munkatársunk, 20 önkéntesünk válogatta, állította össze több, mint 2 héten át a személyes csomagokat. Az igények felmérésében az egyházmegyénk több, mint 1000 önkéntese közül sokan vettek részt. A gyermekeknek szánt ajándékok a Tárjátok ki a szívetek akcióhoz kapcsolódó Angyalbatyu gyűjtőpontokon bárki részéről leadott csomagokból, a főegyházmegyénkben működő katolikus iskolák gyermekeik saját adományaikból (ezért is nevezzük Gyermekek a gyermekekért karácsonyi ünnepnek), a plébániai és központi, valamint németországi gyűjtésből származtak. Köszönet érte mindenkinek, Isten fizesse meg szeretetből fakadt áldozataikat!

Ez a széleskörű összefogás az éves karitász munka egyik csúcspontja, emellett pedig az egyik leglátványosabb is. Lendületeted ad mind a résztvevőknek, mind másoknak, akik látnak róla beszámolókat, vagy csak hallanak róla. Éppen ezért is írom az ezévi utolsó egypercest is erről, hogy a szép, örömteli közös élmény hálaadásként is, de a jövő évre lelkesítő indító élményként is megmaradjon bennünk. A Jó Isten külön ajándéka, hogy évről évre, immár 1997 óta megrendezésre kerülhet ez az egyedülálló program. Nagyon sok köszönetet, pozitív visszajelzést kaptunk, mindenki örült, aki ebben részt vett, az is, aki adta és az is, aki kapta. Isten országa is ilyen, ott mindenki nyertes.

Töltsön el minket a Lélek ereje a következő évben is! Karácsony békéjében a mi szívünkben is szülessen meg újra a mi Urunk, és hagyjuk, hogy Ő vegye át életünk kormányrúdját, igazítsa jóra szándékunkat, hogy mi magunk is karácsonyi ajándékok legyünk szeretteink és minden ember számára! Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánok minden karitászosnak, olvasónak, családjuknak, szeretteinek!

 

Hirdetések:

·         A következő egypercest Vízkereszt napja környékén küldöm.

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban december 22-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom január 10-én lesz (kivételesen a második hétfőn).

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...