„Mester, jó nekünk
itt lennünk” (Lk 9,33)
Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az
Úrban!
A vasárnapi evangéliumban a Tábor-hegyi jelenetet
hallhattuk. Egyházunk úgy látja jónak, hogy már nagyböjt 2. hetében lökjön
rajtunk egyet, hogy a bűnbánati időszakban, amikor Jézus szenvedésére és a mi
földi nehézségekkel teli zarándokutunkra gondolunk, felvillantsa számunkra a
reményt, a végső célt.
Mózes és Illés, a törvény képviselője és a próféta
együtt képviselik Isten igazságát és azt, hogy Ő végig is viszi, megvalósítja
akaratát. A hegy jelenti a célt a magasban, jelenti a győzelmet, mi pedig ott
vagyunk az Úrral, Péter és János képviseletében. Péter az Egyház feje, János
pedig az Egyház zsengéje, a legfiatalabb, szeretett tanítvány. Lelkünket mi is
felemeljük az Úrhoz, szívünket, vágyunkat pedig odakapcsoljuk Jézushoz,
kihorgonyozzuk a hegycsúcs sziklájához.
Jézus megdicsőült, feltámadt testében jelenik meg,
abban a ruhában, amit az Irgalmasság képe is megmutat nekünk. Belső ragyogása a
mi fényünk, Mózes és Illés fehér ruhája a mi jövőbeli ruhánk, mely Jézus
tisztaságától és vérével való megtisztulásunktól ragyog.
A hegyen azonban nem a megdicsőülésről beszélgettek,
hanem Jézus haláláról. Arról, amire az Úr önként készül a mi üdvösségünkért,
hogy megmentsen minket. Olyan súlyú és erejű igazságokról beszélnek, amit, mi
gyarló emberek fel sem tudunk fogni, meg sem tudunk érteni, nem is bírunk
elviselni. Éppen ebbe ájulnak, aludnak bele az apostolok, mint a Getszemáni
kertben Nagycsütörtök éjszakáján, amikor az Úr vérrel verejtékezett.
Isten gondoskodik arról, hogy az érthetetlent is
megértsük, a kibírhatatlant is kibírjuk, a keresztünket el tudjuk vinni a
végcélig. De ez csak a hitben, az Őbenne való bizalomban, Ővele sikerülhet. Mi
gyengék vagyunk nélküle, de Vele, az Ő Szentlelke erejével viszont erősek.
Péter és János is erőt kapott a jelenésből és rögzíteni akarta a pillanatot, sátrat
akart verni, mert jó volt nekik ott lenni. Igen, nekünk is jó az Úrral
lenni, nekünk is jó a Tábor-hegyre felmenni és meg is vannak az életünkben azok
a pillanatok, amikor bele-bele érezhetünk az örök boldogságba. Egy-egy lelki
élmény, egy-egy szeretetben eltöltött idő szeretteinkkel, a szentségek vétele,
mind-mind előíze a Mennyországnak, melyek tükörcserepeit itt is össze tudjuk
rakni.
Az Úr azonban arra hív, hogy ne álljunk meg félúton,
ha Vele akarunk lenni, akkor menjünk le mi is a hegyről és menjünk el vele, jó
végre vinni küldetésünket, akár a másik hegyig, a Golgotáig. Mielőtt azonban
leindulnak a hegyről, hallható még egy buzdítás az Atyától: „Ez az én
szeretett fiam, Őt hallgassátok!” Rólunk is szól, nekünk is szól az Atya
szózata, hiszen mi is az Ő szeretett gyermekei vagyunk. S ha azok vagyunk,
akkor tegyük a dolgunkat otthon és a karitászban úgy, ahogy az apostolok. Mi is
apostolok, küldöttek vagyunk, Isten személyes követei.
A Gondviselő Isten tudja, hogy folyamatos buzdításra,
megerősítésre vagyunk szorulva, mi magunk is rászorulók vagyunk. Ismer minket,
tudja, hogy könnyen ellankadunk, elkeseredünk, félelembe, bizonytalanságba
esünk. Rávilágít a célra, hogy nehogy eltévesszük. A cél pedig, a vég nem a
kereszt, nem a halál, hanem a feltámadás. Ahogy az Úré, úgy a mi földi
történetünk sem nagypénteken zárul le, hanem a húsvét vasárnap. És az az igazi
cél, az örök boldogság.
Erre a célra tartsunk tehát, mert a nagypéntek
elmúlik, de az örök húsvét nem! Céltudatosan haladjunk Jézussal a szeretet
útján, soha bele nem fáradva a jótettekbe és az imádsága és a szeretet
cselekedeteibe!
Csorba Gábor
állandó diakónus, igazgató
Esztergom-Budapesti
Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász
Központ
Székhely: 1067 Budapest,
Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483
E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu
Honlap: www.karitaszkozpont.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése