2022. március 22., kedd

156. Gyorsjelentés a menekülthelyzetről, a Szent Erzsébet Karitász Központ tevékenységéről, kéréseiről, a Híd Kárpátaljárért program keretében. Budapest 2022. március 12.

 


A szokásos egyperces helyett – sajnos nem egy perc elolvasni, de mégis kérem, mert így sok bennünk felmerülő kérdésre lehet választ kapni. A végén meghívó koncertre.

 

 

 

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

 

 

1.      10 nap óta vagyunk jelen karitász segélyponttal a Keleti pályaudvaron reggel 8 és este 8 óra között, hogy az érkező menekülteknek a segítségére legyünk. Szendvicseket, gyümölcsöket, élelmiszercsomagokat, tisztálkodási szereket, baba- és gyermekápolási eszközöket, babahordozókat, babakocsikat adunk ki.

2.      Folyamatosan jelen vagyunk 10-15 fő önkéntessel, mindig van szakmai irányító is. Köszönet a plébániai karitász csoportok önkénteseinek, az alkalmi önkénteseknek, a fiataloknak (pl. Műegyetemi Katolikus Közösség, Regnum, Cserkészet, Szent Egyed Közösség, Jezsuita Menekültszolgálat, 72 Tanítvány Mozgalom, katolikus iskolák diákjai és tanárai stb.). Eddig soha nem tapasztalt összefogás valósult meg. Szinte kézzel foghatóan lehet érezni az Egyház erejét, a Szentlélek tüzével átjárt lelkületét.

3.      Mindemellett, összehangolva a Kormányhivatallal, a Rendőrséggel, a Katasztrófavédelemmel, a MÁV-val, a többi segélyszervezettel, folyamatosan segítünk a menekültek elhelyezésében. A szálláshelyeket a Katasztrófavédelem koordinálja, mi nekik jelentjük le mind a felajánlásokat, mind az igényeket. A szálláshelyek szervezésének folyamatába jelenleg nem látunk bele, ezért sajnos nem tudunk visszajelezni a felajánlóknak sem. Ezen szeretnék változtatni, hogy a jószándékú hívek kaphassanak visszajelzést és érezzék, hogy nem veszik kárba a felajánlásuk.

4.      Aki munkát keres és vállalna, legyen az nő vagy férfi, kapcsolatunk van a nagyvállalatokat képviselő munkaszervezőkkel. Tudunk kontaktot adni. Nem szükséges szakma, magyar nyelvtudás sem. A vállalatok ígérete szerint kapnak ezen családok szállást, étkezést, ellátás, a munkavállaló pedig munkavállalási engedélyt és tisztességes fizetést. Ha ilyen igény felmerül, kérem jelezzék nekünk.

5.      A pályaudvarra beérkező menekültek száma tegnap már meghaladta a 3000 főt és minimum duplázódni fog a napi érkező száma, mert Románián keresztül is fognak érkezni menekültek. A Szent Erzsébet Karitász Központ a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Vöröskereszttel segítjük rendben a menekülteket, de az infrastruktúra (WC, mosdási lehetőség, öltöző, egészségügyi ellátási pont, pihenési pont szűkében vagyunk). Kértük a Kormányhivatalt, a MÁV-ot, a Katasztrófavédelmet és a Rendőrséget, hogy lépjenek ezügyben előre.

6.      A Kormányhivatal tájékoztatása szerint, hamarosan éjszaka is érkeznek majd vonatok. A helyzet igényelné, hogy a segélyszervezetek éjszaka is működtessék a segélypontokat. Ez újabb komoly kihívást jelent számunkra. Se munkatársakkal, se önkéntesekkel nem tudjuk ezt tartósan megoldani. Még nem érkezett hozzánk erre vonatkozólag konkrét felkérés, de már keressük a megoldást. Éjszakai szolgálatra is keresünk felajánlást.

7.      A menekültek nagy része, becslésem szerint 75-80%-a tovább akar utazni Nyugat-Európába, Cseh- ill. Lengyelországba, kb. 10-15 %-a visszatérne, a többiek (főleg magyarok) letelepednének Magyarországon (ez csak egy személyes tapasztalatszerinti becslés, nem hivatalos).

8.      Törekvésem, hogy a már korábban 7-10 napja itt levő, magyar menekültek, akik már megfelelő körülmények között találtak menedéket, visszasegítsenek nekünk a munkánkba. Ma már jelentkezett egy magyar, aki nagyon hálás, hogy itt lehet és hogy a családja is biztonságban van és beállt hozzánk tolmácsolni. Nagy segítség és külön öröm, hogy ilyen hasznos módon tudta kifejezni a háláját. Ezt a vonalat is erősítjük, mert a jó erőben lévő fiatal menekültek tényleges segítséget jelenthetnének, a fiatal asszonyok is segíthetnek a pakolásban és a tolmácsolásban (ha tud maradni pl. nagymama a gyermekeikkel). Egyébként szinte mindig jelen van egy-egy alkalmi önkéntes tolmács. A beérkező menekültek közül szinte már senki nem tud magyarul és mivel egyre szegényebb népcsoportok érkeznek, más nyelveket sem beszélnek. Ha van magyarul és ukránul tudó menekült, aki szívesen segítene a karitásznak, kérem jelezzék.

9.      Elkezdtük szervezni, hogy a karitász önkéntesek a menekült családok gyermekeivel foglalkozzanak. Pl. kézműveskedés, zenei és más közösségi programok, játékok stb. A szülőket, felnőtteket is várjuk ilyen jellegű és akár lelki programokra. Olyan tevékenységekre szeretnénk őket hívni, ami nem, vagy csak kevéssé igényel nyelvtudást. Ezzel foglalkoztatjuk a családokat és a gyerekeket, ezzel javítunk a traumatikus mentális állapotukon és missziót is ellátunk vele. Akik ebben szeretnének segíteni, kérem jelezzék.

10.  Forgács Balázs atya, aki szintén tagja a Bíboros úr által felállított válságstábnak felajánlotta az ukrán nyelvű szolgálatát mind a liturgikus tevékenységek, mind a szentségi szolgálat területén, de más egyéb ukrán nyelvet igénylő feladatban is.

11.  Az MKPK által is meghirdetett nagyböjti élelmiszergyűjtéshez kapcsolódva az alábbi adományokat gyűjtjük:

·         takaró, matrac, ágynemű (jó állapotú, tiszta);

·         tartós élelmiszer;

·         baba és kisgyerek pelenka;

·         baba és felnőtt tisztálkodási szerek. Ruhát nem kérünk.

NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN TÁRGYI ADOMÁNY JÓ MINŐSÉGŰ ÉS HASZNÁLHATÓ LEGYEN, ne kelljen szétválogatni, mert az nagyon lelassítaná a logisztikát. Csak olyan eszközöket, adományokat várunk, amiket az adományozó maga is szívesen kapna.

Ide lehet küldeni írásban a felajánlásokat: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Önkénteseket is keresünk folyamatosan a raktárunkba pakolni, saját autóval adományszállítást vállalni és a Keleti pályaudvaron a segélyponton szolgálatot teljesíteni.

Karitász gyűjtőpontok az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a plébániákon kívül:

·         Budapest, XIII. Szent László utca 26. – Nyitvatartás: munkanapokon 8.30 – 17.30 óra között, szombaton 9 – 13 óra között, vasárnap zárva

·         Esztergom, Simor János u. 126. – Nyitvatartás: munkanapokon 9 – 15 óra között

·         Budapest, V. ker. Március 15. tér, Belvárosi templom – Nyitvatartás: minden nap 9.00 – 16.30 óra között

·         Budapest, VI. ker. Rózsák tere, Árpád-házi Szent Erzsébet templom – Nyitvatartás: hétfőtől szombatig 7.30 – 12.00 és 15.30 – 18.30 óra között, vasárnap zárva.

Pénzt is tudunk küldeni a menekültek megsegítésére, a Szent Erzsébet Karitász Központ számlájára OTP Bank 11706016-20468198, Kárpátajának közleménnyel, vagy a 1356-os adomány vonalra való telefonálással.

12.  A Híd Kárpátaljáért Programhoz kapcsolódóan jótékonysági koncertre hívunk mindenkit a mellékelt plakát szerint 2022. március 24. csütörtökön a budapesti Szent István Bazilikában 19:30-tól megrendezésre kerülő jótékonysági koncertre. A koncert bevétele megosztásra kerül a Kárpátaljai Családokért Egyesület és a Katolikus Karitásszal együttműködő Szent Erzsébet Karitász központ között, hogy mind az otthon maradottakon, mind a menekült családokon segíthessenek. A koncert Faludi Judit csellóművész, Szenthelyi Krisztián és Hunyadi Donatella énekesek, valamit Filep Xavér, Melis Mihály orgonisták és Harmath Dénes orgonaművész és az Albinoni Kamarazenekar lép fel. A zeneművek között református és katolikus lelkipásztorok imádkoznak. Kérjük vegyenek részt a koncerten, amelyen közösen imádkozunk a békéért, illetve hirdessék templomaikban és hívjanak mindenkit erre az eseményre! Plakát:
https://acrobat.adobe.com/link/review?uri=urn:aaid:scds:US:a99aec6f-d7eb-3339-9cf5-41621d01951c

 

Imádkozva és a szeretet cselekedeteivel dolgozva a békéért, kívánok további áldott nagyböjti időszakot!

 

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban március 16-án szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: http://karitaszkp.hu/?page_id=1532

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...