2020. április 26., vasárnap

74. Ha Adalbert nincs, hol vagy, István király? (Prohászka Ottokár)


„Krisztusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok, hogy megismerhessem feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget.” (vö. Fil 3,8-10)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
Április 23-án ünnepli az Anyaszentegyház Szent Adalbert (Béla) püspök és vértanút. A mi egyházmegyénkben ez főünnep, ugyanis Szent Adalbert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye védőszentje. Ő volt az, aki Szent István királyunkat keresztelte, bérmálta és ezen szentségek vételére felkészítette. Az ő küldetése a magyar nemzet és kereszténység alapjait biztosította. Élete, szolgálata az isteni gondviseléstől vezetett élet tipikus példája. Rövid életrajzát itt lehet elolvasni: https://archiv.katolikus.hu/szentek/0423.html
Hivatása kialakulásában, majd az abban való hűséges megmaradásban mindnyájunk számára, ezen belül karitász szolgálatunk számára példakép és közbenjáró. Aki Isten szolgálatába beáll, csak akkor tudja Őt teljes szívből szolgálni, ha teljes önátadásban, a benső szabadságából fakadóan, önzetlen, osztatlan lelkülettel ajándékozza önmagát annak, akit szeret, akiben bízik, akire rábízza életét. Szent Adalbert számára maga az Úr volt az a Szikla, akire építette egész életét, akihez és amihez képest minden más csak annyiban volt értékes, amennyiben erősítette, szolgálta az Úr Jézussal való kapcsolatát. Tudta, hogy félszívvel nem lehet Jézust követi, mint ahogy félig nincsen üdvösség: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,62).
Félszívvel nem lehet szeretni, csak teljesen odaadóan. Az emberi kapcsolataink, a házasság, a család, az Egyház és benne a karitász is éppen erre az igazságra, a Krisztusi igazságra, erre a sziklára, magára Krisztusra alapszik. Ebből és csak ebből származhat az a mindhalálig tartó hűség, amely minden áldozatra önzetlenül kész, hogy védje, óvja a szeretett személyt, a szeretetkapcsolatot.
Ha ilyen lelkülettel, szándékkal és kitartó akarattal éljük meg emberi kapcsolatainkat a családban, az Egyházban, a karitászban, akkor mindig tanúságtevő lesz és eléri célját áldozatos jócselekedetünk és türelmünk. Tevékeny szolgálatunk és az anyagi javak továbbítása ugyanis magával viszi, hordozza a Szeretetet, Isten szeretetét és ezáltal a Vele való teljes közösségbe segít mindenkit, aki ebben folyamatban részt vesz. Jézus mindenkit hív és vár, minden testvérünket, felebarátunkat, minden rászorulót, mindenkit, aki kapja vagy adja, mindenkit, aki látja vagy hall róla.
Ezen az úton járva, minden nehézséggel együtt, beleértve a saját gyarlóságunkat, gyengeségünket, együtt, egységben érjük majd el célunkat, a Mennyországot, a teljes és örökkévaló boldogságot. Szent Péter apostol bíztatása adjon erőt nekünk az elkövetkezendő napokra: „Emiatt örvendeztek, ha most szomorkodnotok is kell egy kissé a különféle kísértésekben, hogy a ti megpróbált hitetek a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg – sokkal értékesebbnek bizonyuljon…  mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pét 1,6-9)

Hirdetések:
·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban április 29-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.
·         Tartsuk be a Magyar Kormány, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia, az Esztergom-Budapest Főegyházmegye, a Katolikus Karitász járványhelyzetre vonatkozó határozatait, felhívásait és tájékoztatóiban foglaltakat. Különösen vigyázzunk az időseinkre, ők maradjanak otthon! Mindnyájan is óvatosan, okosan segítsünk!
·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...