2020. február 19., szerda

65. Szerviták


Az Apostolok Cselekedeteinek egyházát vették példaképül, s szegénységben és felebaráti szeretetben akartak élni. (a Szervita Rend történetéből)

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
Lelki példaképeink a mára már a feledés homályába vesző szerviták. Nevüket a Budapest Belvárosának egy tere és a téren álló Szent Anna templom közismert neve őrzi. Hazánkban is nagyon aktívak voltak egykor. Heten voltak kereskedők az alapító atyák a XIII. században. Nagy utazók, akik igazán ismerték Európát, a különböző kultúrákat, az üzleti életet és nem csak az árukat, hanem a műveltséget is hordozták. Széles ismertségi körük és személyes intelligenciájuk lehetőséget adott nekik arra, hogy közvetítsenek a kulturális és az egyházi szokások között.

Vallásos, Isten kereső emberekként, amikor rátaláltak a legnagyobb „drágagyöngyre”, egyakarattal fordították életük hajóját közösen az igazi „kincs” felé. Az Urat követték és Őt szolgálták ezután. Krisztus követését egyre erősebben összekötötték Anyjának követésével. Szűz Mária mindig jelen volt a ,,hetek'' minden cselekedetében és gondolatában. Az Egyházban jelentős szerepük volt a Máriás lelkület megerősítésében. Közösségi életük középpontjában a ,,lectio divina'' (lelkiolvasmány, elmélkedés), a mise, a zsolozsma és a szegények szolgálata állt. https://archiv.katolikus.hu/szentek/0217.html
Mi ugyan nem vonultunk ki a világból, mint a szerviták, de nekünk is szükségünk van arra, hogy erősítsük magunkban azt, amit az Úr mondott az apostoloknak és ránk vonatkozóan is: „Nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban. De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” Jn 17,16-21
A mi karitász küldetésünk az, hogy személyes, tevékeny szolgálatunk által elhiggye a világ, hogy Isten maga a Szeretet és nincs nagyobb kincs és cél az emberek számára, mint Istennel egyek lenni Krisztusban. A mi életünk középpontjában is álljon a szentmise, az imádság, a Szűzanya iránti tisztelet és a mindezekből adódó szolgálat és egység! Ez a mi utunk, ez a boldogsághoz, a kincshez vezető egyetlen út és ez biztosan győzelemre vezet.

Hirdetések:
·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban március 4-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.
·         Karitász Lelkiségi Hittan következő alkalma február 24-én hétfőn 16.30 órakor lesz. Helyszín: Teréz anya terem, a Belvárosi Főplébánia Karitász terme, Budapest, V. ker. Apáczai Csere János utca 5. hátsó lépcsőház, I. emelet, (lift nincs), kapucsengő: 35.
·         A karitász műsorok a Mária Rádióban itt érhetők el: https://hangtar.mariaradio.hu/Tevekeny_Szeretet

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...