2019. szeptember 5., csütörtök

45. Kalkuttai Teréz anya ünnepén


„A mi társaságunkban mindenestül oda kell adni magunkat Istennek; ez a közösség szelleme. Ezt úgy akarják elérni, hogy… …egész életüket teljesen a szegények legszegényebbjeinek szentelik. Úgy gondolják, nem lehetnek eléggé hálásak Istennek azért, hogy megadta nekik azt a gyönyörű hivatást: szolgálni a szegények legszegényebbjeit.” (Malcolm Muggeridge: Valami nagyon szépet Istenért című könyvéből)


Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
Nagy ünnep van ma a Mennyben és a Földön. Teréz anya mennyei születésnapja ott is és itt is ünnep. Ég és föld összeér, Kalkuttai Szent Teréz szűz emléknapja megmutatja az Egyház teljes egységét a Szeretetben.
Teréz anya nemrég még közöttünk járt-kelt, megalapította és meglátogatta magyarországi házait is, sokan még személyesen is találkozhattunk, együtt imádkozhattuk a rózsafüzért vele, személye, jelenléte, jelensége Erőt, a Szentlélek Erejét és a Szeretet győzelmét hirdette és igazolta. Most már célba ért a Mennyei Atya Házába, a szentek közösségébe, ahol viszontlátja gondozottjait, akikről itt a földön szinte senki sem emlékezik meg.
De Jézus mindenkit számon tart, mindenkiről megemlékezik, mindenkit szeret, mindenkit üdvözít, aki bízik és remél Őbenne. Teréz anya és nővérei éppen azt mutatták és mutatják meg, hogy minden emberben Krisztust találhatjuk meg. Leginkább éppen a legelesettekben, a leginkább elfelejtettekben, a leginkább szenvedőkben, akik az Úr a sebeit hordozzák, akik a Szenvedő Krisztussal azonosulnak.
Mennyire segítenek minket az üdvösség útján a mi szegényeink, rászorulóink, akik egykor majd minket is befogadnak a mennyei dicsőségbe! Legyünk mi is hálásak azért, hogy Krisztust szolgálhatjuk a rászorulókban, a szegényekben!
Szegényeinknek és betegeinknek nem csupán „valamire” van szükségük, hanem sokkal inkább „Valakire”, akit mi tudunk nyújtani nekik. Az ember számára ugyanis az egyik legnyomasztóbb dolog az, amikor magára hagyottnak érzi magát. Nagyon is szükségesek tehát a szorgos kezek, de még inkább a szerető szívek, amelyek körülveszik őket. Mi arra törekszünk, hogy ezeket a szolgálatra kész kezeket elvigyük hozzájuk, valamint a nyitott szíveket, amelyek őszintén szeretik a rászoruló embertársakat, és úgy tekintenek rájuk, mint Krisztusra. (Teréz anya)

Kedves Önkéntesek, Munkatársak, Érdeklődők a karitász lelki élet iránt!
Karitász Lelkiségi Hittant indítok, melynek célja, hogy hitünket mélyebben megismerve és kifejezetten gyakorlati kérdéseket érintve mélyüljünk el a karitász munka lelki alapjaiban, hogy ezáltal a Szentlélek ajándékaival megerősödve még nagyobb szeretettel és magabiztossággal végezhessük munkánkat és tehessünk tanúságot Isten szeretetéről mindennapjainkban.
Havonta két alkalommal lesznek hétfőnként 16.30 órától az egyórás előadások, amelyek után lehetőség lesz beszélgetésre is. Aki egy-egy alkalomra nem tud eljönni, az is be tud kapcsolódni. Külön jelentkezni nem szükséges.
Helyszín:        Szent Kinga Közösségi Otthon (a Belvárosi Főplébánia Közösségi terme)
Budapest, V. ker. Egyetem tér 5. I. em., kapucsengő: 10. (lift van)
Kezdés:          16.30 órakor
Idei alkalmak:
·         Szeptember 23.
·         Október 7.
·         Október 21.
·         November 11.
·         November 25.
·         December 9.

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...