2019. június 26., szerda

35. Egész életünkkel sugározzuk Krisztust!


Három dologról lehet megismerni a keresztény ember életét, és ez meg is különbözteti más emberek életétől, tudniillik: a cselekedete, a beszéde és a gondolkodása… …Mi mást kellene tehát cselekednie annak, aki a dicső „krisztusi” elnevezésre méltó lett, mint azt, hogy vizsgálja meg lelkiismeretesen gondolatait, szavait és cselekedeteit, és lássa: megegyeznek-e azok Krisztuséival, vagy talán ellenkeznek velük. (Nyssai Szent Gergely)


Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
A nyári pihenési időben sem áll meg az élet, számunkra, karitászosok számára sem. Most van a táborozási szezon, itt vannak a viharok, a villámárvizek, de az üdülőhelyeken is bőven elkél a karitász segítsége. Példaként: köszönet Szigetvári Rozi és Mezey Ágnes régióvezetőknek a gyermekek táboroztatásában nyújtott és máig is tartó áldozatos és precíz munkájáért. Köszönet Árvai Ferenc egri karitászigazgató atyának és önkénteseinek, de a siófoki karitászosoknak is a gyors, szeretetteljes segítségért. A Magyar Kurír is beszámolt ezekről:
 
A gondolat, a beszéd és a cselekedet hármas egysége tanúskodik bennünk Krisztusról. A karitászos lelkületből a találékony szeretet gondolatai pattannak ki, ebből forrásoznak a vigasztaló, bátorító, lelkesítő szavak, melyek erőt, életkedvet adnak a szomorkodóknak. És ennek folyamán indulnak meg a tevékeny szeretet cselekedetei. Krisztus urunkkal együtt segítünk és egyben Róla teszünk tanúságot. Ő, Aki szívünkben akar öröklakást venni, használja a lábunkat, hogy elvigyük a jó hírt, az evangéliumot, nyújtja ki a kezünket, hogy segítsünk és öleljünk, adja ajkunkra a mosolyt és a szavakat, hogy a lelkeket is építsük újra.
Akkor vagyunk jó karitászosok, ha egység van gondolataink, szavaink és cselekedeteink között Krisztusban. Így fejezi ezt ki Nyssai Szent Gergely egyházatya (+395): Mert egyazon természetű az a tisztaság, amely Krisztusban van, és amely a mi lelkünkben van. Csak az a különbség, hogy ez a tisztaság Krisztusban, mint forrásban van meg, mibennünk pedig úgy, hogy belőle merítjük azt. Ez a tisztaság eredményezi életfelfogásunk szépségét, úgyhogy a belső és a külső ember között teljes összhang van, életünk erkölcsi beállítottsága pedig megegyezik a krisztusi elvekkel. A keresztény élet tökéletessége tehát abban áll, hogy lelkünk, szavunk és életmódunk ugyanazokat az értékeket hordozza, amelyeket Krisztus neve jelent nekünk.
Köszönöm, hogy veletek szolgálhatok és általatok, a Ti tanúságtételetek által törekedhetek – bár gyarló módon – a tökéletességre. Az Úr azt akarja, hogy szentek legyünk, mert Ő maga Szent. Mi más lenne ennél magasztosabb életcél? Ne adjuk alább!

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...