2. Mindenszentek közelében

„Aki nékem szolgál, engem kövessen, és ahol Én vagyok ott lesz az Én szolgám” Jn 12,26

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Aki szereti a sportot, gyakran hallja és szurkolva kiáltja is, hogy „mindent bele!” Különösen akkor szükségesek ezek a bíztató szavak – főleg, ha egy egész stadion vagy sportcsarnok zengi –, ha a versenyző lankadni látszik, netán vesztésre áll vagy, ha már csak egy kis plusz kellene ahhoz, hogy győzzön. A modern sportpszichológia is kimutatta, hogy minden fejben dől el (már, ha az egyéb képességek megvannak), tehát az lesz a győztes, aki éppen akkor a versenyen a legösszeszedettebb, a legjobban koncentrál, azaz a körülmények nem zökkentik ki abból, hogy mindig a célra tartson, céltudatos maradjon.

Szent Pál apostol a keresztény életet, az Úr követését versenyhez hasonlítja: „²⁴Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! ²⁵Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant.” 1 Kor 9,24-25

Ahogy minden sportolónak vannak példaképei, úgy nekünk is mindnyájunknak megvannak a magunk kedvenc szentjei, akikről az Egyház kimondta, hogy győztek, akik célba értek, akik példaképeink. De ennél sokkal többek is, mert a szentek egysége azt is jelenti, hogy a megdicsőült egyház tagjai nemcsak, hogy szurkolnak nekünk, hanem közben is járnak értünk, láthatatlan, de valóságos módon segítenek minket, a küzdő egyház tagjait.

Ráadásul, nem csak egy győztes van, hanem az Atya vágya az, hogy mindenki célba érjen. Aki Isten országában van, az mind győztes. Isten országa viszont már közöttünk is itt van (vö. Lk 17,21), amióta az Úr eljött hozzánk. Példaképeinktől, a szentektől azt tanuljuk, hogy mindent hátrébb sorolva, kövessük az Urat. Az Úr Jézus pedig a vele való teljes egységben végzendő szolgálatra hív minket. A teljes önátadásra, a teljes boldogságért és üdvösségért cserébe. Arra hív, hogy győzzünk, de nem másokat legyőzve, hanem éppen hogy szolgálva.

„Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Mk 10,42-45

Az Ő hívásában a teljesség a cél és az, hogy ne reménykedjünk másban rajta kívül. Hiszen senki más nem tud üdvözíteni. Nincs másnak a nevében üdvösség, mint Jézus Krisztusban. Ezt tanítja, és ezt is tanúsította. Hiszen ő maga is mindent átadott az Atyának és mindent kiadott magából. Nem tartott vissza semmit.

Teljesen lemondott isteni jogairól és magára vett minden bűnt. És ahogy az Atya igazolta az Urat a feltámadásban, úgy minket is igazolni fog. Ahogy az Úrnak sem volt ’B’ terve, úgy nekünk se legyen! Egyetlen szent sem tartott vissza semmit önmagából, teljesen átadta magát Jézusnak, teljesen átadta magát a szeretetnek. Ilyen volt a Boldogságos Szűz Anya, Árpád-házi Szent Erzsébet, Bosco Szent János, Kalkuttai Teréz anya, Pió atya, az összes vértanú – minden szent.

A szentek egyessége és közössége ezt is jelenti. Nincs mire várni nekünk sem, nincs min hezitálni. Tegyük az eke szarvára a kezünket és ne tekintsünk vissza! Nézzünk az Úrra, menjünk feléje és járjunk a vizen!

Lelkiismereti kérdés az – különösen nekünk karitászosoknak –, hogy mindent megteszünk-e mások üdvösségének szolgálatáért? Kényelmességünk, restségünk, határozatlanságunk miatt milyen lehetőségeket szalasztunk el? Nagy a kísértés egy olyan világban, ahol a közmegegyezés a kényelmet a biztonságot és a luxust állítja mintának és célnak. De Isten országában ez éppen fordítva van. A mások üdvösségének a szolgálata a magunké is egyben. Ez a szeretet törvénye, ha adunk, akkor kapunk és több lesz.

Akkor szeretünk jól, ha már fáj az áldozathozatal. Mert mindaddig, amíg nincs benne a cselekedetükben a szeretetből fakadó áldozat, addig csak a feleslegükből adunk. Olyan mértékben növekszik a szeretet, ahogy nő a lemondás és az áldozathozatal. Legyünk ebben is bátrak! Semmit sem tartsunk vissza! Menjünk el a „falig” az áldozathozatalban, ne sajnáljunk semmilyen fáradságot és ne sajnáltassuk magunkat! Ne panaszkodjunk, hanem örüljünk, ha a jóban fáradunk el és nem a felesleges dolgokban!

A teljes önátadásnak nem csak a konkrét cselekedetben lesz hatása, hanem a tanúságtételben is. Mindenki tud segíteni, de nem mindenki képes erőn felüli tettekre. Mi képesek vagyunk, mert az Úr adja az erőt a Szentlélek erejével. És itt nem az erő nagysága az érdekes, hanem a teljesség. Úgy, ahogy a szegény asszony 2 fillérje, mindene több volt Jézus szemében, mint a gazdagok alamizsnája (vö. Lk 21,1-4). A mindennél nincsen több.

És éppen akkor tapasztaljuk meg a Lélek erejét, ha már kifogy a miénk. És csodálatos világ nyílik ki akkor, ha az erőnk már elfogyott, de hitünk és akaratunk tovább hajt. Aki még nem tapasztalta meg, az menjen el odáig, hogy az emberi ereje kevés és kérje az Urat, hogy segítsen! Segíteni fog, sőt megtapasztaljuk, hogy valójában már eddig is Ő működött bennünk. Tehát nem csak hogy támogat, segít, hanem azonosul is velünk, bennünk és Ő vezet minket. Megtapasztaljuk már itt a földön a mennyei egységet, ami vár reánk. Tehát bele láthatunk Isten titkaiba, megnyílik az ég.

Ha beleadjuk mindenünket, akkor mindent megkapunk. Legyünk készségesek és őszinte szívvel szolgáljunk az Úrnak, ahogy Ő mondta: „Aki nékem szolgál, engem kövessen és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” Legyünk győztesek úgy, legyünk az utolsók és mindenkinek a szolgái! Mindent bele!

Csorba Gábor

állandó diakónus, igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu