2021. augusztus 31., kedd

130. Az igazi vallásosság

 


Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: Meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól. (Jak 1,27)

 Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

            Szent Jakab apostol megállapítása nagyon tömören fejezi ki a gyakorlati erkölcsi feltételeit az Istenhez való tartozásnak. Az első fele a kifelé való cselekedetekről szól, arról, hogy az Istenben hívő, benne bízó ember aktív szeretettel viszonyuljon embertársaihoz, a másik fele pedig a tiszta lelket, tiszta, őszinte szívűséget teszi feltétellé.

Akkor boldog az ember, ha teste és lelke egyensúlyban van, akkor egészséges szó szerint. Akkor a test és a lélek valóban egy egész. Igen ám, de az egyesúly még kevés, mert az lehet labilis. Ismerjük magunkat, hogy mindig törekszünk a belső nyugalomra és az egésszégünkre, de bizony, hogyha az el is érjük rengeteg belső és küldő harc, küzdelem árán, rövid az az idő, amíg mindezeket élvezzük, mert valami mindig kibillent minket ebből a várva várt idillből.

Profán hasonlattal élve, ha pl. egész héten arra vágyunk, hogy vasárnap délután ledőljünk egy kicsit pihenni, mindent elkövetünk, hogy legyen egy-két óránk erre, megkérjük családunkat, gyermekeinket, hogy ne zajongjanak stb., hát richtig akkor kezd el füvet nyírni a szomszéd, vagy ugatnak a kutyák, megzavarnak és csalódunk. Vagy ha diétázunk, mennyi energiát, pénzt, fáradságot fordítunk a kilóktól való szabadulásra, aztán ismerjük, hogy ez az esetleg elért állapot is milyen labilis. Sorolhatnánk még ezeket a példákat, akár a nyaralással, hogy milyen sok munka előzi meg azt, hogy végre ki tudjunk kapcsolódni, tudjunk pihenni, aztán ha végre arra kerül a sor üresnek érezzük magunkat, nem tudunk könnyen áthangolódni és bizony akkor is csalódhatunk.

Mi hát a megoldás? A nyugalom, az egyensúly önmagában nem stabil. Stabilitást csak a béke adtat. A béke az a rend nyugalma (lásd Szent Ágostonnál), ami nem egy pillanatnyi egyensúlyon alapuló állapot, amiből kibillenhetünk, hanem az, ami meg van alapozva és ellenáll a különböző külső és belső hatásoknak. És a béke sem elég önmagában, ha nem arra alapszik, aki a béke királya, azaz maga az Isten. Krisztus békéje, Krisztus sziklája, a sziklára épített élet kell nekünk: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen.” (Jn 14,27)

Ő pedig úgy akarja adni békéjét, hogy bennünk akar élni, velünk teljes egységben, úgy ahogy Ő az Atyában él. Ahogy Ő és az Atya egyek, úgy akar Jézus velünk eggyé válni. Bele akar költözni a szívünkbe és bennünk akar élni. És akiben Ő él, az mindig vele lesz és örökké él, mert Ő maga az élet és a feltámadás. Ez Krisztus békéje.

Ha Krisztus bennünk él, akkor mi azt tesszük, amit Ő tenne a helyünkben – éppen erre utal a mottóban Jakab apostol, amikor az irgalmasság cselekedeteire mond példát. Ha Krisztus bennünk él, akkor pedig mi is tiszták maradunk, mert Ő a legfőbb jó és háromszor szent, nem tűr meg tisztátalanságot.

Ebből következik, hogy ha mi gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit akár karitászosként, akár jóakaratú emberként, és táplálkozunk belőle (azaz élünk az Egyház szentségeivel, főleg bűnbocsánat az eucharisztia szentségével), azaz megvalljuk Őt, megvalljuk hitünket, akkor mentesek is tudunk maradni a világ szennyétől. Akkor és csak akkor, mert ez magunktól nem megy.

Ugye ezt a békét akarjuk? Ugye Őt akarjuk? Ezzel a vággyal, lelkülettel vegyünk részt az előttünk álló Nemmzetközi Eucharisztiukus Kongresszuson, vágyjuk Urunkat Jézus Krisztust, hogy beköltözzék a szívünkbe és lakást vegyen lelkünkben! Tsiztítsuk meg szívünket a szentgyónásban és vegyünk magunkhoz Őt a szemntmisékben! „Jöjj el Uram Jézus!” (Jel 22,20)

 

Hirdetések:

·         Találkozunk a NEK programjain, a nyitó- és záró és a Kossuth téri szentmisén, valamint a szept. 11. szombat délelőtti családi napon a Margitszigeten, valamint más eseményeken.

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban szeptember 1-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom szeptember 13-án lesz, a NEK után (ezért kivételesen a 2. hétfőn).

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...