2021. június 28., hétfő

127. Lelki és anyagi javak

 

„A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Az igazság ugyanis halhatatlan. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. .” (Bölcs 1,13-15)

 

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Jézus egyik legfontosabb figyelmeztetése: A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, Lélek és élet.” (Jn 6,63) Ennek megértése, magunkénak vallása és a gyakorlati alkalmazása döntő számunkra és minden ember boldogsága és végső boldogsága, az üdvössége szempontjából.

Azt teszi egyértelművé az Úr, hogy az anyagi világ elmúlik, megsemmisül és csak a szeretet és a művei maradnak meg az örökkévalóságban. A mi testünk is elenyészik, de lelkünk halhatatlan. Mindenki feltámad, van aki az örök életre, van aki az örök kárhozatra (vö. Mt 25,46). Ez a mi jövőnk két lehetséges alternatívája, más út nincs. Csak rajtunk múlik, hogy hogyan döntünk.

Döntésünk előkészítese pedig az egész életünk, lelki és testi fejlődésünk eredménye. Minden pillanatunk, minden most egy döntés és ezen döntéseink végső eredője, summája az utolsó óránk, pillanatunk döntése. Éppen ezért kérjük a Szűzanyát az Üdvözlégy imádságunkban, hogy „most és halálunk óráján”. A sok kis igen-ünkből lesz a nagy IGEN Isten hívására. Így a testi halálunk nem az elmúlás, nem az utolsó szó az életünkben, hanem a beteljesedés, Isten ígéretének beteljesedése mibennünk.

Mivel az anyagi világ, beleértve a mi testünket, elmúlik, elenyészik, ezért annyi haszna van a számunkra, amennyiben és amilyen mértékben szolgálja az el nem múló értékeket, a szeretetet, lelkünk épülését, tökélesedését. Tehát akkor járunk el helyesen a magunk és mások üdvösségének szolgálatában, ha a testünk képességeit, adottságait és az anyagi világ kincseit az örök értékek, vagyis a szeretet szolgálatába állítjuk.

El is érkeztünk ezen gondolatsorral újra a karitász küldetésünkhöz. Hiszen mi éppen arra vállalkoztunk, hogy testi erőnket és anyagi lehetőségeinket a szegények, rászorulók lelki és testi javainak növelésére fordítsuk, méghozzá szervezett formában és az Egyház nevében. Így a mi munkánk révén, amikor enyhülnek a testi, anyagi, egzisztenciális bajok, úgy növekszik a szeretet, közelebb kerül az igazság győzelme, kiegyenlítődnek a különbségek ember és ember között.

Szent Pál így tanít minket: „Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így a javak kiegyenlítődjenek.” (2 Kor 8,8-15) 

A karitász szolgálatával úgy enyhülnek a különbségek, hogy lelki javak nem csökkennek bennünk, sőt, inkább növekednek. A lelki javak aktiválják az anyagi javakat a jóra. A látható világ véges és elmúló, de a nem látható végtelen és örök. Ezért ne fukarkodjunk se mi, se mások soha a lelki javainkkal, lelkünk indításaival a jóra, az erőnkkel, tehetségünkkel, melyeket éppen azért kaptunk Istentől, hogy szolgáljunk vele másokért. Az igazi karizma: Istentől kapott képesség, erő a jóra, a másokért, másoknak való szolgálatra, hogy a mi tetteinkkel, szavainkkal, imáinkkal mindenki közelebb kerüljön Istenhez, a Szeretethez, az Üdvösséghez.

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban július 7-én szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom július 5-én lesz.

·         Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Érseki Hivatala felhívása alapján készüljünk, hogy együtt ünnepeljünk a Szent István bazilikánál augusztus 20-án Szent István király ünnepi szentmisén és a Szent Jobb körmeneten! Tegyük szabaddá magunkat erre a napra, ha lehet! A Szent Erzsébet Karitász Központból hamarosan kiküldjük az erre vonatkozó felhívást és meghívót karitászosainknak a régióvezetőkön keresztül.

·         Az Egypercesek kiküldésében nyári szünetet tartok, a legközelebb Nagyboldogasszony ünnepe körül jelentkezek ismét. Addig is áldott, szép, imádságos szolgálatot, nyarat és pihenést kívánok Mindnyájuknak!

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...