2021. május 31., hétfő

123. Szentháromság vasárnapján

 

Áldott legyen az Atyaisten, és Isten egyszülött Fia, valamint a Szentlélek, mert irgalmasságot gyakorolt velünk.” (Szentháromság vasárnapi szentmise kezdőéneke)

 

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Szentháromság vasárnapja egyike a húsvéti ünnepkör lezárása utáni évközi időszak ún. dogmatikus ünnepeinek. A dogmák Isten titkainak egy-egy fényes, ragyogó szilánkjai, kinyilatkoztatáson alapuló, nem bizonyítható hittételek, amit az Egyház állapít meg. Ilyen ünnep az Úrnapja és a Jézus Szíve főünnepe is. Ezen ünnepek a természetfeletti világba emelnek minket, a liturgia, az imádság, a közösség által. Olyan, mint amikor az Úr felvitte Péter, Jakab és János apostolokat a Tábor-hegyre, ahol mennyei fénybe öltözött és megmutatta isteni dicsőségét és az apostolok beleláttak a Mennyország titkaiba és közösségébe. Találkoztak Mózessel és Illéssel a szentek közösségében. Föld és a menny összeért, összekapcsolódott.

Mindannyiunknak voltak olyan pillanatai, amire úgy emlékszünk vissza, hogy ott és akkor nagyon boldogok voltunk. Biztosan vannak, csak keressük meg őket emlékeinkben! Egy-egy pillanat, amikor nagyon boldognak éreztük magunkat, pl. a leánykérés igen-jének perce, az esküvőnk pillanata, gyermekünk születése, egy-egy mély lelki élmény, a bérmálásunk szentmiséje, találkozás, de lehet ez egy családi ebéd a családunk körében, gyermekeink, unokáinkkal.

Fontos, hogy néha idézzük fel ezeket a pillanatokat, mert ezek olyanok, mnt a Tábor-hegyi jelenet, amikor a tanítványok bepillantást nyertek a Mennyországba, az örök és romolhatatlan örömbe, boldogságba. Ezen élményeink beleivódnak, belevésődnek lelkünkbe és átsegítenek a nehezebb pillanatainkon. A Tábor-hegyi jelenés után Jézus lement a hegyről, hogy bevégezze küldetését és felmenjen a másik hegyre a Golgotára a keresztjével, ami  a mi megváltásunk záloga volt.

Az ünnepek, akár családi, akár egyházi, akár nemzeti ünnepek, felemelnek és lendületet adnak nekünk, hogy elvégezzük küldetésünket, hogy a hétköznapokban is tudjunk a hit, az igazság és a szeretet útján járni, hogy tanúságot tudjunk tenni a Szeretetről, Istenről. Ilyenek a karitász közösségében a lelki napok, szentmisék, ilyen volt a szerdai Szeretetből szolgálni című karitász konferencia is a Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia titkársága és a Katolikus Karitász szervezésében. Ilyenek lesznek a nyári és őszi találkozóink is, amiken immár szabadabban, személyesen vehetünk részt.

A Szentháromság titka, a szeretet titka, az élet titka és egyben a családi közösség, a kisegyház titka is. Az Anyaszentegyház legkisebb egysége a keresztény család: az Atya képviselője a családban az édesapa, aki az igazodási pont, a családfő, a pásztor, aki irányt, biztonságot ad, aki gondot visel a rábízottakra. A család lelke az édesanya, a Szentlélek gyümölcseit érleli, termi meg a család számra. Ő adja a családi fészekmeleget, az örömöt, a kedvességet, a szelídséget, a türelmet, békességet, tisztaságot, jóságot. A Fiú földi mása a gyermek, aki szereti a szüleit, aki engedelmes, aki kész áldozatot hozni szeretetből és véghezvisz a szeretet egységéből fakadó küldetést. Három személy egy egységben.

Az Egyház is a Szentháromság egységére épül, ennek része a karitász intézménye is. Szeretetközösség a tevékeny szolgálatban, mindazon lelki muníciókkal ellátva, amelyek Isten titkainak felfedezéséből, erejéből fakadnak. Boldogok lehetünk, hogy Isten jelenlétében, a vele való egységben és közösségben szolgálhatunk neki, az emberek üdvösségéért.

„Szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten: Te egyszülött Fiaddal és a Szentlélekkel együtt egy Isten és egy Úr vagy, nem személy szerint való egységben, – hanem három személyben és mégis egyetlen lényegben. Így, amit isteni szavadra dicsőségedről hittel vallunk, azt Fiadról is állítjuk, a Szentlélekről is hirdetjük minden különbségtétel nélkül. Az igaz és örök istenséget úgy valljuk, hogy három különböző személyt imádunk benne – egyetlen lényegben és egyetlen fenségben.” (Szentháromság vasárnapi szentmise kánonja)

 

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban június 9-én 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom június 7-én lesz.

·         A június 7-i szentmise után Mihalovics Zsigmondról, a Szent Erzsébet Karitász Központ első igazgatójáról emlékezünk meg a 90 éves alapítás kapcsán. Helyszín: 1035 Budapest, Kórház u. 37. Terveink szerint on-line módon is meg lehet hallgatni Csorba Gábor megemlékezését.

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Iroda: 1035 Budapest, Kórház utca 37.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...