2021. március 22., hétfő

113. Szent Józseffel Szent József évében

 


„Az összes sajátos kegyelem általános szabálya az, hogy amikor valakit az isteni jóság kiválaszt valami személyes kegyelemre vagy különleges életfeladatra, akkor megad neki minden karizmát, amely szükséges az így kiválasztott személy feladatához, és amely magát az embert is bőven ékesíti. (Sienai Szent Bernardin)

113. Szent Józseffel Szent József évében

Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

Legyen mindnyájunknak – különösen férfi társaimnak, apáknak – ez a fenti mottó a vezérfonal életünk során! Tudatosítsuk magunkban, hogy amilyen helyzetben élünk, vagyunk, arról Isten nem csak, hogy tud, hanem akarja, vagy engedi. És mivel Ő nem próbál meg minket erőnkön felül, vehetjük és vegyük is megbízásnak, az adott helyzetet. Az Úr ugyanis így hív minket: „Aki nékem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám” (Jn 12,26)

Szent József hite, vallásossága, a gondviselő Istenbe vetett bizalma nem csak, hogy sikerre vitte a megváltás művében az őrá bízott részt, hanem ebben meg is dicsőítette őt Isten. Szentté, az Anyaszentegyház Védőszentjévé emelte. Ahogy Ő volt a Szűzanya védelmezője és a Jézus Krisztus, az Oltáriszentség őre, úgy az Ő Egyházának is az.

Nekünk férfiaknak, férjeknek, édesapáknak az az első és legfontosabb küldetésünk, hogy a ránk bízottakat életre, boldogságra, az örök életre, örök boldogságra  vezessük. Isten előtti felelősségünk, hivatásunk ez, amelyhez minden kegyelmet megkapunk.

Mindenek felett áll a SZERETET, aki maga az Isten. A szeretet a legfőbb cél és alap, annak építése, ápolása, munkálása. A szeretet hűséget követel, mert Isten maga hűséges. Hűséges szavához, cselekedeteihez, ígéreteihez, hűséges önmagához. Ezért aki a szeretet választja, az a hűséget választja, „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”.

Tehát, amit mi az oltárnál, Isten szent színe előtt megígértünk, az mindennek az alapja és motorja. Ezen múlik a boldogságunk és legfőbb boldogságunk, az üdvösségünk. Minden más ezután áll, és minden másnak csak akkor van értelme, ha szolgálja a szeretetet, a hűséget, szolgálja azok lelki épségét és boldogságát, akik ránk vannak bízva éppen a szeretet okán. Ilyen a család, a házastárs és minden, amit a Szeretettől, azaz Istentől kaptunk. Minden más csak ezután következhet és csak akkor van értéke, ha szolgálja az előzőeket.

Ilyen a karitász munka is, vagy bármilyen önkénteskedés. Sohasem mehet ez a szeretetegység, a házasság rovására. Krisztus kitárt karja a kereszten egybegyűjt, a szeretet összehoz, de az ördög bomlasztani akar. Nem szabad hagynunk, mert annak rabság az eleje és bukás, pusztulás a vége. Éppen ezt akarja az Úr, hogy hagyatkozzunk rá minél jobban. Ezt tette Szent József is, aki őrzője volt gyermekkorában az Úrnak és a Szűzanyának.

Szent Józsefre bízta az Isten a Szentcsaládot és nekünk férjeknek és édesapáknak is ő a védőszentje. És miért? Éppen azért, mert teljesen rá tudta magát bízni az Istenre. Bízott Isten gondviselő szeretetében. Különben hogyan vette volna magához Máriát, aki nem tőle várt gyermeket? Hogyan mert volna Betlehembe menni kilátástalan anyagi helyzetben, szállás nélkül? Hogyan mert volna elindulni Egyiptomba, hogy kimenekítse az Urat Heródes gyilkos katonái elől? Szent József nem volt gazdag, nem keresett jól, nem volt menedzser – de alázatos volt és teljesen bízott a lelkébe kapott sugallatnak, a lelkiismeretének és bízott feleségében.

Az Egyházunk ebben az éveben Szent József évet tart. Minden győzelmet harc előz meg, minden győzelem előtt kísértések, nehézségek, gondok, aggodalmak vannak. Győzzük le mindezeket Szent József segítségével és az Úrban való bizalommal! És kérjünk: mennél többet kérünk, annál többet kapunk. És ne feledkezzünk meg a Boldogságos Szűzanyáról, mert az ő édesanyai oltalma minden más segítségnél hatásosabb. Amit Máriától kérünk és a javunkra válik, azt ő a Fiától fogja kérni. És hogyan is utasítaná el az Úr az ő édesanyjának kérését? Imádkozzuk a Szent József litániát, hogy Michels Antal atyával is elimádkoztuk a ma lelki délelőttön: https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=38#N45

 

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban március 31-én 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Felhívom mindenki figyelmét, hogy a facebook- és weboldalunkon folyamatosan frissülnek a híreink. www.karitaszkp.hu , Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ | Facebook

·         A Szent Erzsébet Karitász Központ kérésére főtisztelendő Feldhoffer Antal plébános atya minden első hétfőn 15.30-kor karitász szentmisét mutat be a 1035 Budapest, III. ker. Kórház u. 37. szám alatti Szent József templomban. Miseszándék: élő és elhunyt karitászosokért. A következő alkalom kivételesen április 12. lesz, mert az első hétfő húsvéthétfő. Reméljük, hogy a járványügyi korlátozások addigra már nem lesznek szükségesek!

 

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...