2020. szeptember 27., vasárnap

89. Építőkövek vagyunk az Úr templomában

 


„Krisztus tartja össze az egész épületet. Belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Szentlélek közreműködésével az Isten hajlékává.” Ef 2,21


Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!

            Szeptember 23-án ünnepeljük Szent Pió atyát. Egy levelében arra mutatott rá, hogy mi olyan építőkövei vagyunk a nagy Építőmesternek, amelyeket gondviselő munkája alakít, tisztít meg ahhoz, hogy az örök templom, a szeretet országának lehessünk alkotói és egyben lakói.

Minden baj, nehézség, fájdalom, félelem, kísértés, beteges aggályosság és a testi betegségek számunkra a gondviselés vésői, kalapácsai. Azért engedi meg a Jó Isten ezeket, hogy az Ő örök hajlékává tudjunk épülni, vele és egymással teljes egységbe. Akinek van füle, hallja meg!

Ez az Ő bölcsességéből és gondoskodó szeretetéből fakad, pedig mi csapásnak, gáncsoskodásnak gondoljuk. Vajon „ki ül fordítva a lovon”? Kinél van az örök bölcsesség és az örök szeretet? Ki az Út, az Igazság és az Élet? Pió atya élete, szolgálata, írásai arra tanítanak és arra vonatkozólag adnak példát, mintát, hogy hogyan keressük Isten országát, akaratát, igazságát egy egész életen át hűségesen.

Minden nehézségen, testi és lelki gyötrelmen a hite segítségével jutott túl, mely a szenvedések során egyre erősödött, olyannyira, hogy a fizikai világ korlátain is felül emelkedett (pl. stigmák, bilokáció, csodák stb.). Pontosabban, nem ő lépte át a korlátokat, hanem Isten dicsősége nyilvánult meg általa ilyen módon miérettünk. Ezrek és ezrek szabadultak meg általa a bűn rabságából, szívekbe, vesékbe látott, akarata, szándéka Isten akaratát és tervét tette számunkra láthatóvá, világossá. Ebbe tartozik Mindszenty József bíboros atya megerősítése a börtönben és a prófécia hazánkról. Ma is és a világ végezetéig azt mondja, amit Jézus: tartsunk ki hitben és szeretetben mindhalálig! És ha kitartunk, akkor a halál nem elmúlás, veszteség lesz, hanem a beteljesedés, a célbaérés ünnepe.

Ezt írja Pió atya: „Ne kételkedjetek abban, hogy mindazt, ami veletek történik, az Úr rendelte így. Ezért ne féljetek attól, hogy Isten visz bele benneteket valami bajba vagy méltatlan helyzetbe. Elég nektek tudni, hogy életetek folyamán soha nem akartátok megbántani Istent, sőt egyre jobban tiszteltétek őt. Ha ez a jóakaró Jegyes lelketekben elrejtőzik, azt nem azért teszi – amire talán gondoltok –, hogy hűtlenségteket megbüntesse, hanem mert próbára akarja tenni hűségeteket és állhatatosságtokat, és ki akar gyógyítani bizonyos betegségekből, amelyek testi szemekkel nem láthatók, tudniillik olyan betegségekből és bűnökből, amelyektől az igazak sem mentesek. Így legyen mindnyájunk számára! Ámen.

 

Hirdetések:

·         A következő karitász műsorunk a Mária Rádióban szeptember 30-án szerdán 10.50 órakor kezdődik.

·         Korábbi műsoraink itt hallgathatók meg: https://www.mariaradio.hu/musor/4814/Tevekeny_Szeretet

·         Folyamatban vannak a központi segélyprogramok, melyek minden rászorulónak elérhetők a plébániák karitászcsoportjain kersztül: LAK6, pelenka, gyógyszer program.

Csorba Gábor

állandó diakónus, karitász igazgató

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szent Erzsébet Karitász Központ

Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.

Telefon: +36-1-351-1977

Mobil: +36-30-592-1483

E-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu

Honlap: www.karitaszkozpont.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...