2019. június 11., kedd

32. A Szentlélek ajándéke


„Gyermekeim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!” 1 Ján 3,18


Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az Úrban!
Közeleg a Pünkösd, a Szentlélek kiáradásának, az Egyház születésének az ünnepe. Nagycsütörtökön alapította meg az Úr az Egyházát, de a születése, a jó hír, az evangélium kiáradása a világ és a népek felé éppen Pünkösdkor történt meg. Gondoljuk meg, ugyanaz a Lélek, Aki olyan szoros közösségben van az Atyával és a Fiúval, hogy teljesen Egyek, miközben külön személyek – teremtette meg a semmiből a világot és benne az embert, Isten képmásának úgy, hogy Lelket lehelt bele. Isten Lelke van bennünk úgy, hogy közben megőrizzük a szabadságunkat, egyedi, egyszeri, megismételhetetlen személyként. Isten Lelke mindegyikünkben benne van tehát. Ugyanaz a Lélek munkálkodik bennem is, mint mindnyájunkban. Ugyanaz az Atyánk is, éppen ezért vagyunk egymás testvérei. És Isten szándéka szerint ugyanaz az Urunk is, Jézus Krisztus. Isten szándéka tehát ez volt eredetileg, de ez ma is és ez lesz az idők végezetéig. Isten ugyanis nem változik, az Ő akarata örök érvényű és végbe is viszi művét.

A művének célja pedig az, hogy mindnyájan, az Ő gyermekei megismerjük és megszeressük Őt és viszontszeretve a szeretet cselekedetein keresztül eljussunk a Vele való teljes egységbe, az örök boldogságba, azaz az üdvösségre. Mindnyájunkat vár tehát Jézus a túlparton, de nem passzívan, hanem közös munkára, közös felelősségvállalásra hív minket. Minket karitászosokat a szeretet tanúivá akar tenni, méghozzá a tevékeny szeretet eszközeinek felhasználásával. Isten szeretetéről tanúskodunk akkor, amikor János apostol szavait keltjük életre a karitászban: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” 1 Ján 4,20b. Tehát, amikor mi a karitász nevében, azaz az Úr nevében teszünk jót embertársainkkal, akkor pontosan Isten szeretetéről teszünk tanúbizonyságot. Ez a legszebb hivatás, tanúságot tenni Isten létéről és jóságáról. Mi kézzel foghatóan, láthatóan tesszük ezt, és így válik szolgálatunk evangelizációvá, misszióvá. Ha hűségesen, kitartóan, állhatatosan és mindvégig megmaradva a szeretetegységben szolgálunk, akkor nincs szükség külön magyarázatra. A tettek ugyanis önmagukért beszélnek.
Ezt viszont saját erőből nem tudnánk megtenni, de nem is kell magunkra hagyatkoznunk, hanem Isten Szent Lelkére, az Ő hét ajándékára (bölcsesség, értelem, tudomány, erősség, jótanács, jámborság, Úrfélelem). Isten Lelke, a Szeretet Lelke pedig szélsebesen érkezik, tüzet hoz és lánglelkűvé tesz minket. A karitász logoban is ez jelenik meg. Óriási a perspektívánk, a lehetőségünk tárháza, legyünk tehát bátrak, lángoljon a lelkünk, ne sajnáljunk se időt, se fáradságot Isten művének munkatársaiként! Ugyanaz a Teremtő Lélek élteti és tartja meg a világot éppen azért, hogy mindenki célt érhessen, hogy mindenki a Mennyországba jusson, sőt a földünk váljon már most Isten országává, ahol a Szeretet, azaz Isten uralkodjék a szívünkben. Ugyanez a Lélek szállt Jézusra a Jordán folyónál, ugyanez a Lélek támasztotta fel Jézust a sírból és minket is ugyanez a Lélek kelt majd életre, ha földi zarándokutunkat befejezzük. Ezt és még sok mélységes titkot, misztériumot ünneplünk Pünkösdkor. Várom a találkozást Pünkösdhétfőn a Karizmák Ünnepén, Máriaremetén a Karitász sátornál és a programokon. Köszönöm, hogy olyan sokat jelentkeztek segíteni.

Csorba Gábor
állandó diakónus, karitászigazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szent Erzsébet Karitász Központ
Székhely: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. félemelet 1.
Telefon: +36-1-351-1977
Mobil: +36-30-592-1483

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

160. Életünk legyen hálaadás!

  „ Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert irgalmassága örökkévaló.” (1Krón 16,34)   Kedves Karitász Önkéntesek, Munkatársak, Testvérek az ...